Ősz

2008 szeptember 14. | Szerző: babóca |

Este mikor lefeküdtem, és beleszagoltam a nyitott ablakon át beáramló csípős levegőbe, tudtam, hogy megint eljött az ősz.

Az ősz, minden szépségével és szomorúságával. A friss levegő emlékek sokaságát idézte fel, az érzéseket, amiket olyan régen nem éreztem. Az iskolakezdés izgalmát, a nyár végének szomorúságát, mindazt, amit az elmúlt évek rohanása, a család szétesése, Anya betegsége vagy csak a felnőtté válás, útkeresés közepette egyszerűen elfelejtetem.

Elfelejtettem, milyen is volt az érzés bokáig érő avarban sétálni, gesztenyét szedni, különböző színű leveleket gyűjteni és a félig lehullott lombok között átsütő napban gyönyörködni.

Ez a gyermeki lelkesedés annyira hiányzik nekem, de belegondolva mennyit is veszítettem, felmerül a kérdés, vajon visszatér e valaha?! Az ember család nélkül nincstelen, főleg ha olyan volt neki, mint, nekem. Most kezdem igazán látni, és értékelni, milyen fontos is a család.

Nálunk szokás volt, hogy a napi rohanás után leültünk este az asztal köré és mindenki elmesélte mi történt vele aznap. Ezt akkor még annyira nem tartottam fontosnak, sőt néha kínos is volt, mikor a beszámolók után rendre megkaptam a kérdést, -„ És veled mi történt az iskolában?”- na, ilyenkor jött a hosszas hallgatás, vagy a – „semmi Anyu”.

Tanulás terén mindig is én voltam a fekete bárány. Az év végi bizonyítványosztás után mikor hazaértünk, mindig Zsófival kezdték az értékelést, mert tudták, velem mindig hosszabb, macerásabb lesz.

Az iskolakezdés mindig nagy izgalommal töltött el, na, nem a tanulás miatt, hanem a tanszerek megvásárlásáért. Az új és szép füzetek, tollak, az új könyvek, melyeknek az illatát szerettem a legjobban, mindig feldobtak, és mindig megfogadtam, ebben az évben jobban fog menni.

Csak hát, amit nem szerettem, azt nem is igazán tanultam. A humán tárgyakat szerettem, a reálhoz nem is konyítottam, így nem is nagyon erőltettem. Csak annyira, hogy görbüljön.

Erre mondta mindig Anyukám –„ Annyi eszed van kislányom, de olyan lusta vagy”-, -„ A tanuláshoz fej, és fenék kell, neked a fenék hiányzik.”- És milyen igaza volt.

Emlékszem kiskoromtól fogva próbált megtanítani angolra, mert ugye a gyerek agya olyan, mint a szivacs, mondta Ő, és rendületlenül énekeltetett, mondókákat memorizáltatott.

Akkor ezt is hülyeségnek tartottam, de mostanában egyre inkább eszem bejutnak ezek az énekek és mondókák, és hiányzik a közösen eltöltött idő, az éneklés, vagy a vers a pókról aki felmászott az ereszcsatornára.

A zene, a versek mindig is fontos szerepet játszottak a családban.

Ilyenkor ősszel hányszor elmenetük, Halász Judit, Kaláka koncertre, vagy csak egy bábszínházi előadásra, milyen sokszor kellett, Operába, Zeneakadémiára menni. Akkor még nem gondoltam, hogy ezeknek az akkor még jelentéktelen dolgoknak, milyen hatással lesz az életemre. Különórák tömkelegékre jártam, mindenre beíratott, még akkor is, ha tudta ez csak egy ideiglenes szeszély. Zongora, tenisz, rajz, olasz, művészettörténet, minden ami csak létezett. Minden ősz egy újabb különórát, új izgalmat hozott nekem, míg neki egy újabb fizetnivaló hóbortot jelentett. Bár ezt soha szóvá nem tette.

 

Ahogy teltek az évek, a programok, a különórák is egyre kevesebbek lettek. Az opera bérlet elmaradt, mert inkább a barátokkal mentem moziba, vagy kirándulni. A különórák iránti lelkesedés is alább hagyott. A zeneakadémia már nem volt olyan divatos, talán csak a színház maradt, de az is kizárólag barátokkal, csak egy-két alkalom kivételével, amikor Anyuval mentem. Anyu, aki bármilyen jegyet megszerzett nekem, amit csak kiejtettem a számon. Hányszor juttatott be a Vágy Villamosára, már nekem is égett a pofám. Visszanézve csak most látom a legjobb, előadások azok voltak, amikor Vele mentem.

Az ősz, a fények, a séták a tárt kapukkal váró színházak, a Zeneakadémia, mind-mind fényét vesztette, mert Ő elment.

Azt mondják, az ősz az elmúlást is jelképezi, azt hiszem, igazuk van, nekem már nem az iskolakezdés, nem a színház, nem a koncertek jutnak eszembe, hanem az, akivel ezt mind átéltem, az, aki ezt megtöltötte varázslattal, az aki pótolhatatlan és aki nélkül az ősz már csak egy évszak.